C vitamin krém lesz a meglepi, de addig mindenképpen psssszt!

A testvérem évek óta kinn él Németországban, de most a szülinapja kapcsán végre hazajön, és meglephetem. Egy c vitamin krém az, amit kinéztem neki, mert én is nemrég kezdtem el használni, és eddig rendkívül hatásosnak tűnik. Már csak az a feladat, hogy addig el ne szóljam magamat. Nem lesz egyszerű…

Zsófi még 2015-ben költözött ki Berlin mellé. Először csak tanulni ment, aztán ahogyan az lenni szokott, szépen ott is ragadt. Persze ezt senki sem bánja, hiszen az emberek nagyon befogadóak voltak vele ebben az országban, a környezet pedig gyönyörű. Gyakran kirándul az északi határ irányába, hiszen ott nem csak Dánia van, hanem egy kis tengerpart is. Sőt, innen aztán még közel van több további ország, főváros és gyönyörűséges vidék és mindegyik megközelíthető vonattal vagy busszal a remek közösségi közlekedésnek köszönhetően. És ez még csak az a része a dolognak, hogy mennyire szép a környezet.

Manapság egyre jobban előtérbe kerül az a kérdés is, hogy milyen megélhetési lehetőségek vannak. Nos, Németországban egészségügyi dolgozóként sincs az embernek félnivalója. Zsófi belgyógyász rezidensként dolgozik Berlinben. Nem kell máshol plusz ügyeleteket vállnia ahhoz, hogy fenntartsa magát, az albérletét, és közben még minőségi életet is tudjon élni. Ráadásul Németország itt van a szomszédban, tehát az, hogy mi meglátogassuk kinn, vagy ő meglátogasson minket itthon is egy egyszerű történet.

Ami viszont messze a legpozitívabb visszajelzés a németekről, az az a vendégszeretet és bizalom, amivel ezt a “külföldi” embert fogadják, akár a hétköznapokban a közértben, akár mikor egy betegnek próbál segíteni a panaszán. Hiszen ugyanolyan emberek vagyunk mindannyian, talán annyit lehet csak felróni, hogy a Garamszeghy Zsófia névvel néha meggyűlik a bajuk, ami a kimondást, vagy a leírást illeti. De azt hiszem, hogy a német nyelv szépségébe talán még ez is belefér, főleg amellett, hogyha bárkit megkérdezel, akkor remekül beszéli az angol nyelvet is – német létére. Összességében azt hiszem, nem lehet egy rossz hely. De néha azért jó lenne csak a szomszédba átugrani a tesómhoz.

Valószínűleg ez a c vitamin krém sem lesz neki akkora újdonság, mint amennyire nekem az volt. Odakinn az emberek jobban költhetnek ilyen szinten is saját magukra. Én viszont most kerültem oda, hogy ilyen jellegű termékeket is nyugodt szívvel megvásároljak magamnak. Egyszer csak úgy alakult, hogy egy baráti ajánlásra a florencebio.hu oldalra tévedtem, és azóta nem tudok nem oda tévedni újra és újra.

Ez egy olyan vállalkozás ugyanis, ahol bio minősítéssel rendelkező termékeket árulnak és készítenek az arcápolás területén. Mivel ma egyre kevésbé lehet bízni abban, hogy mit eszünk és viszünk be a szervezetünkbe különféle formákban, ezért nagyon fontosnak érzem, hogyha tehetem, a bőröm kapcsán se fukarkodjak és bio terméket válasszak. Persze, ettől még lehet, hogy valami nem válik be úgy, ahogy szeretném, de legalább nem bántom a bőrömet különféle kemikáliákkal.

A hagyományos bőrápolási rutint természetesen már évek óta végzem, tisztítok, tonizálok és hidratálok nagyjából minden este. Amit viszont addig nem is tudtam, amíg nem tévedtem a Florence Bio termékek közé, hogy ezt a rutint remekül ki lehet még pótolni egy negyedik lépéssel, ami nem más, mint a szérumozás. Esetemben a c vitamin krém az, amire szérum gyanánt gondolok.

Ez egy olyan különleges termék, amiben gyakorlatilag C-vitamin található. Ez azért különösen vagány dolog, mert én egészen odáig, hogy ezzel először találkoztam volna, azt hittem, hogy ez csak egy belsőleg pótolni való vitamin, amiért különösen hálás a szervezetünk. A Florence Bio oldaláról azonban hamar megtudtam, hogy a c vitamin krém egy olyan extra szérum, amivel az arcunkra vihetünk fel C-vitamint és persze megannyi más jótékony hatással bíró anyagot. És hogy miért is olyan jó ez? Nyilván azért, mert rengeteg pozitív hozadéka van annak, hogyha az ember nagy mennyiségben visz be C-vitamint, akár ebben a formában is.

A szérum esetében az egyik legszuperebb dolog, hogy a napfoltokkal szemben nagyon hatékonyan tud küzdeni. Idővel az ember bőre egyre kevésbé tud ellenálló maradni a napsütéssel szemben és ettől különböző színes elváltozások jelenhetnek meg az arcon, vállon, vagy másutt. A c vitamin krém nagyon hatékonyan használható arra, hogy ezek a foltok gyorsan elhalványuljanak és szerencsés helyzetben akár teljes mértékben fel is szívódjanak. Ha szeretnétek erre garanciát, akkor a c vitamin krémes aloldalon van sok-sok fotó azokról az emberekről, akiknél már bevált ez a krém. Bár én nem küldtem be róla fotót, de akár én is ott lehetnék – tulajdonképpen ezért is ugrottam bele abba, hogy a nővéremet is egy ilyen, számomra hatásos dologgal lepjem meg, mert tudom, hogy hasonló bőre révén hasonló problémákkal küzd, mint én.

A C-vitamin mellett található még benne E-vitamin is, valamint hialuronsavból alacsony és közepes molekulatömegű is. Mivel nagyon hatékonyan tudja ösztönözni a bőrt a kollagéntermelésre, ezért nem csoda, hogy egy feszes és életteli bőrt varázsol nagyon hamar az arcunkra ez a krém. A gyulladáscsökkentő hatásának köszönhetően a pattanások ellen is jó választás. Kiemelten ajánlák az arc melletti a nyakon és vállon történő használatát.

A vitaminok mellett a kedvencem, az aloe vera is megtalálható benne. Ez egy olyan multifunkciós csodaszer, ami mindenre jó, de tényleg mindenre! Ha olyan helyre kirándulunk, ahol természetesen terem és a helyiek mindenfélét készítenek belőle, na onnan soha nem jövünk haza üres kézzel. A jojoba olajról és a keserű narancsról már nem tudok ilyen sokat, de biztos vagyok benne, hogy ezekkel is csak a bőrünk jár jól. A Florence Bio persze nem csak ennyit oszt meg róla, hanem ennél sokkal többet, de ezt már olvassátok el magatok az oldalukon. A varázsmogyoró már a nevében is egy nagyon extrának hangzó növény, nem csoda hát, hogy a c vitamin krémben micsoda csodát tesz a bőrünkkel. Ez egyébként egy természetes antioxidáns, ezáltal abban segít, hogy a pír és a gyulladás lehúzódjon az arcunkról és egy egészséges, ép bőrben mosolyoghassunk naphosszat.

Akit mindez még mindig nem győzött meg arról, hogy érdemes ezt az arcszérumot kipróbálni, annak csak azt tudom mondani, hogy a florencebio.hu minden kérdésre választ kínál és minden alapanyagról részletesen beszámol a c vitamin krém lapfülén. Szerintem, ha már emellett teszi le valaki a voksát, akkor már érdemes lehet a többi terméket is végig futni, hátha azok között is lesz egy szimpatikus választás. Ez nem lenne meglepő fordulat, hiszen a szeptemberi értékesítési adatok alapján azt lehet mondani, hogy a Florence Bio termékek az egyik legkedveltebb termékek Európában. Aki pedig nem hisz a puszta számoknak, az járjon utána és győződjön meg róla maga!

c vitamin krém