Energetikai tanúsítvány ára is kapcsolódhat Németországhoz

Fiatalabbként nagyon gyakran mondták nekem, hogy költözzek el innen, vállaljak munkát külföldön, mondjuk Németországban, ugyanis ott sokkal jobbak a lehetőségek. Egy darabig nem akartam hallgatni rájuk, hiszen ide születtem, itt tanultam, itt él a családom és a barátaim, ráadásul egy idő után lakást is vettem, tehát elég rendesen berendeztem az életem. Azonban az unokatestvérem igencsak elgondolkodtatott a kitelepülésen, ahhoz viszont mindent fel kell számolnom idehaza. A lakásom eladása lesz az egyik legnehezebb, de legalább majd az energetikai tanúsítvány ára miatt nem kell majd aggódnom, mert a segítséggel, amit a keresésben kaptam, könnyebb lesz, mint valaha gondoltam.

Az unokatesóm már öt éve kint dolgozik Magdeburg mellett, és ennyi idő elég volt ahhoz, hogy elég szépen berendezkedjen. Mivel írásban tartjuk a kapcsolatot, így gyakran leírjuk egymásnak, hogy mi a helyzet nála és itt, az óhazában. Többször is felvetette már, hogy nekem is utána kéne mennem, adna szállást addig, amíg önállóvá nem válok, de eddig mindig elhessegettem a gondolatot. Úgy voltam vele, hogy minek vettem volna lakást, ha nem itt szeretnék a későbbiekben boldogulni. Azonban az, amit a legutóbb írt, erősen elgondolkodtatott, annak ellenére, hogy korábban számításba sem vettem ezt a lépést. Írta, hogy komoly munkaerőhiány van a cégnél, ahol dolgozik, és lasszóval fogják az embereket, igen magas fizetésért. Annyiért, amennyit itt legfeljebb akkor kereshetnék, ha helyet cserélnék a munkahelyem egyik fejesével. Így tehát a csali ki lett szórva, én pedig közel álltam hozzá, hogy rá is harapjak.

Csakhogy a lakásom eladásához több dolognak is meg kellett lennie, amikhez én eddig hozzá se tudtam szagolni. Például, hogy mennyi egy energetikai tanúsítvány ára, és hol kell igényelni, készíttetni, ugyanis az elengedhetetlen az árusításhoz. Próbáltam utánanézni, de csak hatalmas katyvaszt és felesleges bonyolultságot találtam, akárhány oldalt néztem is meg. Végül csak kibukott belőlem a dolog a munkahelyemen is, és az egyik kollégám volt igen hatékony segítségemre. Mesélte, hogy a szülei is nemrég költöztek, és ők se tudták, hogy hova forduljanak az ügyben. Végül ő talált nekik egy céget, ahol gyorsan és jó áron készítenek energetikai tanúsítványt, tehát ha hamar szeretnék lépni, akkor akár pár napon belül meg tudom csináltatni. Le is írta nekem a cég nevét, weboldalát a telefonomba, hogy ne felejtsem el.

Hazaérve azután szinte rögtön rávetettem magam, és meg kell, hogy mondjam, igaza volt a munkatársamnak! 24 órán belül kiállítják a tanúsítványt? Ennél jobb ajánlatot még nem is láttam előtte! És az energetikai tanúsítvány ára még így sem volt magas, hiszen ezért a gyorsaságért nem is számolnak fel sürgősségi díjat. Gondoltam, hogy ez lesz az én lehetőségem, addig kell időpontot foglalnom, amíg van rá lehetőség, hiszen egy ilyen tanúsítvány 10 évig jó, tehát ha rászánom magam a költözésre, akkor már ott lesz nálam az érvényes. Végül úgy döntöttem, hogy megrendelem a szolgáltatást, mert ennél jobb máshol az energetikai tanúsítvány ára úgysem lesz, legfeljebb nem használom fel. De a lényeg, hogy már megvan az időpont, ha jön a szakértő, utána már menni fog minden, mint a karikacsapás!