Hogyan segíthetsz beteg rokonaidon Németországból?

A nagy lehetőség Németországban

Két évvel ezelőtt sorsfordító döntést hoztunk a férjemmel: kiköltözünk Németországba. Az ötlet tőlem származott, és először mindenkit meglepett. Globális csapatban dolgozom egy multinacionális cégnél a beszerzési osztályon, amelynek az ellátási-lánc (vagy ahogyan mi hívjuk bent, Supply Chain) központja Budapesten van. A központ elhelyezkedése abszolút szerencsés: egyrészt nagyon kifizetődő az anyacégnek, hiszen Magyarországon a jól képzett munkaerő sokkal olcsóbb, mint tőlünk nyugatabbra, másfelől pedig, mivel globálisan felelünk a cégtevékenységben az alapanyag beszerzéséért, a vezetőségnek célszerű volt egy olyan központot választania, ami az időzónák összehangolásában is ideális. Budapest pedig kitűnő választás volt Európa szívében, hiszen innen sokkal könnyebben elérjük az amerikai, indiai, kínai kollégákat, sokkal több hasznos idő juthat az egyeztetésekre, mintha mindezt a tengerentúlról, például Amerikából vagy Kínából kellene menedzselni.

A cégünk hihetetlenül nagy múltra tekint vissza, és hatalamas, pénzügyi és méretbeni fejlődésen ment keresztül az elmúlt évek során. Gyarapodását elsősorban annak köszönheti, hogy számos, a tevékenységéhez kötődő márkát felvásárolt a piacon, majd a külnöböző brandek egységesítésére törekedve kialakított egy olyan globális beszerzési láncot, amely minden szegmensünket igyekszik sztenderdizált folyamatok mentén kiszolgálni. Így alakult, hogy Európán belül is számos márkát felvásároltunk, ezért Magyarországon kívül például Dániában és Németországban is jelentős létszámban képviselteti magát a cég. Amíg Magyarországról inkább a tengerentúli kommunikáció jellemző, addig, historikus okokból, Németország az európai beszerzési lánc működtetéséért felel.

Már öt éve dolgoztam a cégnél mint Supply Chain regionális csoportvezető, amikor várandós lettem a gyermekeimmel. Hamar kiderült, hogy ikerpárt várunk, így megduplázódott az öröm a családon belül – és kicsit a félelem is, hogy mennyire lesz egyszerű rögtön két kis aprósággal foglalkoznunk. Mindketten nagyon elfoglaltak vagyunk a férjemmel, ugyanis ő is vezető állást tölt be a bankszférában. Az ő szülei sajnos már nem élnek, és (szerencsére vagy szerencsétlenségünkre) az én szüleim még dolgoznak, és igen aktív életet élnek ők is. Így abban biztosak voltunk, hogy az új felállás jelentősen meg fogja bolygatni az addigi családi dinamikát, de természetesen nagyon boldogok voltunk, és biztosak voltunk abban, hogy két pici gyerek mellett is meg fogjuk tudni szervezni az életünket.

Szerencsére a cégemben is bízhattam, mert tudom, fontos nekik a flexibilitás, és támogatják a munkába visszatérő kismamákat. Velem is nagyon elégedettek voltak, és a távozásom előtt leültünk megbeszélni a visszatérésemet. Hat hónap után négy órás, otthoni munkavégzéssel volt lehetőségem visszatérni, egy év után hat órában dolgozhattam, szintén otthonról, majd mikor a gyerekek már elmúltak egy évesek, bébiszittert fogadtunk, hogy (egyelőre még mindig csak részmunkaidőben) vissza tudjak menni az irodába dolgozni. Arra viszont egyikőnk sem volt felkészülve, hogy a következő évben felajánlanak nekem egy előrelépési lehetőséget – Németországban.

Először nem tudtam, mitévő legyek. A lehetőségnek nagyon örültem, jó érzés volt látni, hogy ennyire elégedettek a munkámmal, és hosszú távon gondolkodnak a velem való együttműködésben. De két kisgyerekkel, segítség nlkül kiköltözni Németországba? És vajon a férjem is fog tudni a tapasztalatának megfelelő állást találni? És mi lesz a szüleimmel? Szerencsére jó erőben vannak, de ők sem lesznek fiatalabbak, mit fogok csinálni olyan messziről, ha valami bajuk esik?

Nehéz szívvel mentem haza aznap, kissé félve osztottam meg a gondolataimat, de a férjem nagyon támogató volt a kiköltözéssel kapcsolatban. Azt mondta, ilyen lehetőség nem adódik gyakran, ezért ha komolyan gondolom az előre menetelemet, most kell megragadni az alkalmat. A gyerekek még kicsik, így biztosan könnyebben alkalmazkodnának az új körülményekhez most, mint néhány évvel később, ráadásul megbízható bébiszittert vagy akár egy velünk élő au pairt kint is találhatunk. Egy szó mint száz, alaposan körbejártuk a témát, és végül úgy döntöttünk, költözünk. A szüleim is maximálisan támogatták a projektet, bár nagyon szomorúak voltak, hogy így jóval kevesebbet tudnak majd találkozni az unokájukkal. A kiköltözéskor azonban nem számítottunk rá, hogy hamarosan egy sokkal nagyobb problémával kell majd szembenéznünk, mint a kiköltözés és a kinti életünk felépítése.

A nem várt fordulat, amely gyökeresen megváltoztatta az életünket

Nem sokkal a költözés után édesanyámnál mellrákot diagnosztizáltak. Nagyon megijedtünk, hiszen több száz kilométerre voltunk egymástól, hogyan tudnám így segíteni édesanyámat? Szerencsére a kinti menedzsment nagyon megértőnek bizonyult az új szituáció kapcsán, ezért megengedték, hogy egy évre visszaköltözzünk Magyarországra, és home office-ból folytathattam a munkát, hogy jobban tudjak figyelni édesanyámra.

Borzasztó nehéz fél éven mentünk keresztül. Anyukámat nagyon megviselte a betegség, a kemoterápiára is nagyon rosszul reagált. Az orvosok erőn felüli segítségének és anyukám hihetetlen kitartásának köszönhetően azonban úgy tűnt, jó irányba haladunk, így ha nem is teljesen magabiztosan, de egy év után vissza tudtunk költözni Németországba. Anyukám mellé sikerült találnunk egy megbízható, tündéri ápolót is, aki segített neki a mindennapok nehézségei között. Időközben pedig édesapám nyugdíjba vonult, így ő is több időt tudott otthon tölteni anyukám mellett.

Persze a nyugtalanság folyamatosan ébren tartott, nagyon nehéz volt úgy álomra hajtanom a fejem, hogy tudtam, anyukámmal bármelyik pillanatban történhet valami. Elkezdtem alternatív megoldások után nézni, és ráakadtam egy hatásos kiegészítő módszerre, amit jó szívvel ajánlok mindenkinek.

A felmentés: Culevit Forte!

Egy ismerősöm ajánlotta a Culevit Forte tablettát, mint alternatív étrend kiegészítőt, amelyet kifejezetten rákos betegek számára fejlesztettek ki a gyógyszeres terápia kiegészítésére. Először félve próbáltuk ki anyukámmal, de szerencsére semmi negatívat nem tapasztaltunk. Hazai gyártmány, így a legtöbb patikában, gyógyszertárban könnyűszerrel hozzáférhető, de akár online is előrendelhető. A tabletta előnyös formájának köszönhetően könnyen lenyelhető, nem terheli meg a gyomrot, és könnyen adagolható. Szerencsére kellemetlen mellékhatásokkal sem kellett számolnunk, hiszen csupa, az emberi szervezetben is jelen lévő, természetes alapanyagból készül, a bevitel során pedig értelemszerűen növeli ezeknek az anyagoknak a mértékét a szervezeten belül, így hozzájárulva a mielőbbi megerősödéshez és felépüléshez.

Természetesen a kipróbálása előtt konzultáltunk az orvosunkkal, mit gondol az ötletről, illetve felléphet-e valamilyen komplikáció a termék beszedése során abból fakadóan, hogy valamely összetevője nem jól reagál azokra a gyógyszerekre, amelyeket édesanyámnak szednie kelle a gyógyulása érdekében. Szerencsére azonban erről szó sincs, a termék a gyógyszerek többsége mellett jól alkalmazható, így orvosunk is arra bátorított, nyugodtan próbáljuk ki a Culevit Forte tablettát.

A tabletta egyébként az onkológiai kezelések bármely szakaszában, a kezelések előtt, mellett, és a befejezésük után is nyugodtan alkalmazható, viszont ha már megkezdtük az alkalmazásukat, nem érdemes szünetet tartani a beszedésben. A tablettát óránként kell szedni, naponta 15×2 tablettát érdemes alkalmazni, daganatmentesség után érdemes egy fél évig ugyanígy eljárni, a félév lejárta után pedig új fél évig 15×1 tabletta/ nap dózisban folytatni a kezelést. Igyekezzünk a tabletta adagolását a nappali órákra időzíteni, éjszaka pedig hagyjunk időt a betegnek és szervezetének a regenerálódásra, pihenésre – ne bolygassuk meg a pihenést azzal, hogy óránként fel kell kelni a Culevit Forte tablettáért.

Édesanyám fél éve szedi a kezelés mellett a tablettát, és lekopogom, eddig nagyon is sokat köszönhetünk az étrend kiegészítőnek az immunrendszere megerősödésében. Az orvosok is folyamatosan dicsérik Éva nénit (így hívják az anyukámat), mi pedig töretlenül bízunk benne, hogy fel fog állni a betegségéből, és ott folytathatjuk majd az életünket, ahol a betegsége előtt abbahagytuk.

Culevit Forte tabletta
A tabletta előnyös formájának köszönhetően könnyen lenyelhető, nem terheli meg a gyomrot, és könnyen adagolható.