Ilyen számomra a tökéletes Babakocsi

Mikor kiköltöztem Németországba, még csak egy fiatal lány voltam, nem volt tulajdonképpen semmilyen elképzelésem az életről, sem a terveimről, csak azt tudtam, hogy valami mást szeretnék, mint ami itt van. Szerettem volna, ha másként élhessem az életem, ha más szabályok és elvárások szerint gondolkodhassak, mint mondjuk hajdan a szüleim.

Aztán telt-múlt az idő, és rájöttem, hogy pontosan azt találtam meg itt, amit kerestem. Először egy újságnál helyezkedtem el, ahol kis cikkeket írhattam az átlagembereket érdeklő kérdésekről, aztán ebből rovat lett, és most már naponta írom ezeket a cikkeket az újságnak. Igazi karriert építettem, amire nagyon büszke vagyok, mert külföldön ez nem könnyű.

Persze, nem csak ebből az aspektusból nézve változott meg az életem, mások lettek a barátaim, azóta férjhez is mentem, és 3 hónap múlva megszületik a kisfiam is, így elmondhatom, hogy igazi családdá válunk.

Igazán erről szeretnék mesélni most, vagyis pontosabban arról, hogy hogyan szövi át a gyermekvállalást is a stílusosság. Ugyanis már nem csak funkcionális szempontból kell meggondolnunk, hogy milyen eszközöket, szükséges tárgyakat vásárolunk gyermekünknek. Ezt a szegmenst is átszőtte a divat, és a stílusosság iránti vágy. Már nem mindegy, mibe öltöztetjük gyermekünket, az sem mindegy, hogy milyen babakocsiba fektetjük. Nekem személy szerint ennek a kiválasztása volt a legnehezebb feladat. Annyit tűnődtem, olvasgattam, keresgéltem, hogy melyik lenne a legjobb választás, hogy csak még jobban összezavarodtam. Mindenhol mást írtak arról, hogy kis kerekűt, vagy nagy kerekűt érdemes választani, praktikus-e egy multifunkcionális babakocsi, vagy vegyünk meg mindent külön-külön…. a végére teljesen elbizonytalanodtam.

Abban az egyben voltam teljesen biztos, hogy valami nagyon szép, ízléses, letisztult kocsit szeretnék. Talán a gyerek személyiségfejlődésére is hatással van, hogy milyen a babakocsija. Még ha konkrétan nem is emlékszik rá, de a tudatalattija megőrzi. Én hiszek ebben.

Nagyon sokat keresgéltem, és végül egy magyar weboldalon találtam meg a számomra és kisfiam számára tökéletes babakocsit. Egy Anex Darabot választottam, ami prémium, de mégis környezettudatos anyaghasználattal készült, 3 az egyben babakocsi, és alkalmas a sportos életmódhoz való igazodásra. Sőt! Még az anyagon átszűrődő UV sugaraktól is megvédi majd a csemetémet. Nagyon biztonságos, és sokáig használható lesz, mert sport ülés is tartozik hozzá, 5 pontos biztonsági övvel. Végül egy nagyobb kerekű modellt választottam, valahogy egyszerűbbnek tűnik vele a közlekedés, de könnyű, alumínium vázas, így biztosan nem jelent majd problémát az sem, ha esetleg egyedül vagyok, és emelni kell.

És a kinézete?

Roppant elegáns, kifinomult, csinos, de mégis egyedi és stílusos. Pontosan olyan, mint amilyen hozzám illik, és amilyen stílus felé a gyermekemet is terelni szeretném. Már alig várom, hogy láthassam. Mivel Magyarországon fogok szülni, oda rendeltem anyuékhoz, felesleges lett volna ide kérni, aztán meg visszavinni, mikor szülni megyünk. Képen tökéletes volt, remélem élőben sem lesz más az élmény. Már csak 3 hónap. Izgulok. De addig is lefoglalom magam vásárolgatással, és majd legközelebb írok nektek egy bejegyzést arról, hogyan állítom én, újdonsült Német nő, össze az újszülött fiam ruhatárát.