Németországban sem kapok olyan jó medencét, mint itt

Nem várt kiköltözésem története röviden összefoglalva

Azt hiszem, a szüleim egyik nagy bánata, hogy a testvéremmel mindketten külföldön kötöttünk ki. Ő a hideg, vizes Angliába vágyott, én a németekhez. Tulajdonképpen egy puszta véletlennek köszönhetem, hogy kijutottam, mert igazából nem volt célom külföldön állást vállalni. De épp egy nagyon nehéz élethelyzetben voltam, szakítottam az előző párommal, és a munkahelyemen sem ment minden rendben. Felmondás közeli állapotban aztán megkeresett egy németországi cég, és egy olyan álláslehetőséget ajánlott, amit nem lehetett visszautasítani. Így kerültem a jelenlegi pozíciómba a jelenlegi munkahelyemre – a jelenlegi otthonomba. Eleinte furcsa volt, de aztán hamar megtaláltam a helyem az új országban, és boldog párkapcsolatra is leltem kint. Így én abszolút nem bántam meg a költözést.

A szüleim közben nagyszerű medencét vásároltak a BestMarktból

Nyaranta persze sok időt töltünk itthon is, gyakran meglátogatjuk a szüleimet is. Így aztán a múltkor szóvá is kellett tennem, hogy micsoda remek medencéjük van a kertben, ezt eddig még nem is láttam! Mire édesanyám elújságolta, hogy hát az interneten vásárolták, és nagyon meg vannak vele elégedve. “Az interneteeeen?” – fakadt ki belőlem az őszinte csodálkozás. Sosem néztem volna ki az én konzervatív szüleimből, hogy ilyesmire vetemednek! Meg is mutatták, honnan rendeltek, és a Best Markt oldalára tévedtünk fel. A https://www.bestmarkt.hu/kert-barkacsolas/medencek-es-kiegeszitok-c1587/medence-c1588 linkre kattintva ugyanis medencék valóságos tárháza nyílik meg előttünk, óriási a választék! Az oldalon többféle kritérium szerint beállíthatjuk a keresésünket, így kereshetünk ár, gyártó, vagy éppen akár méret szerint is. No meg persze lehet csak simán kulcsszóra is szűrni, de talán nem árt, ha valóban a saját igényeinkre szabva kezdjük meg a nézelődést.

De a szüleim itt nem álltak meg, hanem legörgettek a https://www.bestmarkt.hu/kert-barkacsolas/medencek-es-kiegeszitok-c1587/medence-c1588 oldal aljára, és mindent elolvastak a medencékről, amit csak az oldal felsorakoztatott a kerti medencékről. Ez a kis összefoglaló hasznos lehet minden laikus számára, akik még sosem telepítettek medencét, és ebben a megoldásban gondolkodnak a nyári hőség enyhítése érdekében. Mint megtudtam, a szüleim még azt is innen tanulták meg, hova érdemes meghatározni a medence helyét a kertben! Így egy napos, szélvédett sarkot néztek ki erre a célra, ahogyan az oldal is ajánlotta. De a https://www.bestmarkt.hu/kert-barkacsolas/medencek-es-kiegeszitok-c1587/medence-c1588 oldalon mindent elolvastak arról is, mi a különbség a süllyesztett és a feszített víztükrű medencék között, és tájékozódtak azzal kapcsolatban is, hogy mi jellemző a műanyag, a fém, és a beton építésű medencékre.

A szüleim és a modern technika, büszke vagyok rájuk

Csak ámultam és bámultam ennyi tudatosság láttán, hiszen eddig bármit csináltak, fogni kellett a kezüket. Ráadásul a modern technika minden egyes vívmányától ódzkodtak, kivétel nélkül. “Mit tehettünk volna?” – tette fel a költői kérdést édesanyám. “A testvéreddel mindketten messzire költöztetek, nem akartunk zavarni a kérdéseinkkel. Ezért inkább feltaláltuk magunkat, és megtaláltuk kihasználni az internet adta lehetőségeket, igaz apjuk?” – fordult édesapám felé, aki megerősítő mosollyal bólogatott. Mit ne mondjak, nagyon büszke voltam rájuk. És egy kicsit irigy is, ugyanis tényleg nagyon szép medencét választottak. Végül egy fémfalú megoldás mellett tették le a voksukat, de nem csak a medencét, hanem a hozzá való szűrőberendezést is megrendelték a BestMarktból! Az egész annyira jól össze volt rakva, hogy szabályosan irigykedtem is rájuk egy kicsit, amiért nekünk nincs ilyen nagyszerű medencénk Németországban.