Németországi élménybeszámoló és a napelem inverter ára

Klára barátnőm nemrég jött haza Németországból. Évente egyszer ott tölt néhány hetet, egyszerűen imádja a német mentalitást, életérzést, és mindig lát valami újat. Az egyik „valami” ezúttal egy helyes, szőkésbarna srác, akiről ódákat zeng már órák óta, és aki majd meglátogatja két hét múlva, a másik pedig a napelem.

Először végig hallgattam a világ legújabb, legromantikusabb történetét két ember véletlen, ámde sorsszerű találkozásáról, az első randik varázsáról, hogy Klára mennyire elolvadt attól, hogy a srác mindent megtett, hogy megtalálja… És persze magáról A SRÁCRÓL, aki nemcsak csuda jóképű, de elképesztően intelligens és figyelmes is.

Ezek után szinte hihetetlen, de kedves barátnőm érdeklődését nemcsak a potenciális Nagy Ő keltette fel a németországi kiruccanás során. Hanem feltűnt neki, hogy rengeteg családi házon látni napelemet, meglepően sok tetőn. Nagyon megtetszett neki a gondolat, ezért ahogy hazajött, keresett egy megbízható céget, ahonnan beszerezheti az információkat.

napelem inverter ár

Talált is egyet, aminek a honlapján részletes tájékoztatást kapott a kedves leendő ügyfél a napelem működési elvétől, a helyszíni felmérésen keresztül, egészen a napelem inverter áráig. Klára kiemelte, hogy az ő képességein néha a legegyszerűbb összeszerelési útmutató is kifog, itt mégis minden olyan hétköznapi nyelven volt megírva, hogy rögtön megértette.

Kezdjük a napelem működési elvével. Ha nagyon egyszerűen akarjuk mondani, akkor a napfényt alakítják a cellák egyenárammá, amit a napelem inverter pedig váltóárammá alakít, hiszen a háztartásban arra van szükségünk (a napelem inverter ár része az árajánlatnak). Kicsit tudományosabban megfogalmazva, a Nap elektromágneses sugárzását alakítja át a napelem.

Ezzel kapcsolatban érdemes kitérni arra, hogy a napkollektor és a napelem nem ugyanaz, bár gyakran halljuk egymás szinonimájaként használni ezt a két szót. Az előbbi ugyanis nem a napfényből nyeri az áramtermeléshez szükséges energiát, hanem a napsugarak melegéből. Ezt leszámítva hasonló a működési elv.

De mi is a teendő, ha napelemet szeretnénk? Először is érdemes árajánlatot kérni, ezt könnyedén megtehetjük a honlapon található űrlap segítségével. A személyes adataink és elérhetőségünkön kívül az ingatlan címét és az éves áramfogyasztásunkat kell megadni, forintban vagy KWH-ban.

Ezt követi egy nagyon alapos és precíz helyszíni felmérés. Ennek során többek között a ház adottságait vizsgálják, hogy alkalmas-e napelemes rendszer tervezéséhez. Fontos szerepet játszanak az árnyékoló tényezők, a tető dőlésszöge, valamint erőssége, strapabírósága, hiszen el kell bírnia a rendszer súlyát. Valamint az is befolyásolja a termelés hatékonyságát, hogy mennyire poros, illetve esős a környezet, ugyanis ha a panelekre rakódó port nem mossa le rendszeresen az eső, az is hátráltatja a cellákat a munkájukban.

Ezután egy részletes tervezés következik, utána pedig a felszerelés. Utóbbi megdöbbentően gyorsan kész van, az előre megbeszélt napon reggel 6 és 7 között érkezik a szerelő csapat, és legkésőbb kora délutánra végeznek. De ekkor a rendszer még csak üzemkész, viszont nem üzemel, a papírmunka ugyanis magánál a szerelésnél jóval hosszadalmasabb procedúra: heteket is igénybe vehet.

De ha azzal is megvagyunk, akkor már boldogan élvezhetjük az egyre csökkenő villanyszámlánkat, és a tudatot, hogy ezzel is teszünk a bolygónkért.

Klára szinte egy levegővel zúdította a nyakamba ezt a rakás információt, látszott rajta, hogy állati lelkes, ugyanis nemrég örökölt egy kisebb házikót, és úgy látszik, hosszútávú tervei vannak vele, akárcsak a német fiúval…