A németekről rengeteg sztereotípia van. Azt mondják, hogy ő pontosak és precízek. Hát nekem erről van egy történetem. Kint éltem Németországban egy évig. Az elején nagyon izgatott voltam. Új hely, új környezet és emberek. Azonban kicsit féltem is, hogy mi lesz velem ott egyedül. De a negatív gondolatok általában hamar elszálltak. Nem félek egyedül, nem félek attól, hogy idegenek között vagyok. Szívesen ismerkedek, csupán csak attól féltem, hogy azok, akiket szeretek, messze lesznek tőlem.

Végül is belevágtam a fejszém, és már az összepakolásnál tartottam. Anyukám kicsit sírdogált, hogy elmegyek, de hát Németország nem a világ másik vége, bármikor hazajöhetek, és ők is meglátogathatnak. Aztán eljött a nagy nap és a sok cuccommal együtt ott álltam az állomáson, és csak nevettem magamon, hogy vajon hogyan fogom mégis lerángatni a cuccaimat a vonatról, ha megérkezek. De, gondoltam, majd a fiatal és illedelmes úriemberek segítenek. Haha. Hát nem. Megérkeztem órákkal később Németországba. Meg volt beszélve a hölggyel, akitől a lakást béreltem, hogy értem jön a kocsijával, mert esélytelen lett volna ennyi cuccal átbuszozni a városon.

Vártam és vártam, hívtam, nem vette fel. Nem tudtam, mit csináljak. Gondolkoztam rajta, hogy hívok egy taxit, de mi van akkor, ha addigra ér ide, amikor én már elmentem? Pont ez a kérdés tartott vissza. És vártam jó sokáig, már megkávéztam az állomáson, de még sehol sem volt. Egyszer csak azonban valaki hatalmas nagy fékcsikorgással befordult a sarkon, persze, ki más lett volna, mint a hölgyike, Johanna. Az egész jelenet olyan volt, mint a filmekben és a kifogás is filmbe illő volt, nevezetesen elnézte a naptáron a dátumot és azt hitte, hogy holnap jövök.

És hasonló dolgokat játszott el velem még párszor. De nem direkt, ő ilyen. Szétszórt néha, mert rengeteget dolgozik és a naptár nem az erőssége. Sem az óra. De sosem haragudtam emiatt rá, mert volt időszak, amikor én is ilyen voltam. Azonban ezt leszámítva, tényleg precíz volt mindennel kapcsolatban. Ugyanúgy, mint a barátaim, akiket később megismertem. Johannat leszámítva, minden német pontos. Éppen ezért, igyekeztem én is az lenni. Az elején nehéz volt, mert mindig elbámészkodtam az időt az utcán, mindig találtam valami érdekeset. Vagy éppen eltévedtem. Azonban nagyon szép és hasznos egy évet töltöttem kint. Rengeteg embert megismertem, új tapasztalatokat gyűjtöttem, nagyon sokat javult a nyelvtudásom és végre örültem neki, hogy nem kell másokra annyi időt várnom. Mivel az elején új volt számomra a hely, ezért a sok külső inger néha előidézte, hogy késtem. Pedig én sosem szoktam, itthon általában mindig nekem kell várni a többiekre. Azonban kint jó érzés volt, hogy a barátok és ismerősök mindig pontosan érkeztek a megbeszélt találkozóra.

Érdekes dolog ez a sztereotípia, a németekről is rengeteg van, de ne feledkezzünk meg magunkról sem, hiszen rólunk is sokan állítanak egy s mást.

Categories: Uncategorized